hedge fund

2015. augusztus 08. 09:04 | Portfolio

Jelentős bukóban az alap a görög válság miatt

A Horizon Capital Management még júniusban függesztette fel egyik hedge fundját a görögök felé fennálló kitettsége miatt. A héten kiderült az is, hogy az alap 8%-os árfolyamesést szenvedett az elmúlt két hónapban a görög események miatt, de a héten a görög tőzsdei kereskedéssel párhuzamosan az alapot is újranyitják a befektetők előtt - írja a Reuters.

2015. augusztus 07. 09:03 | Portfolio

Menekülnek a befektetők a nyersanyagpiacról

Nemcsak az olaj és az arany árának esése miatt volt kemény a július a befektetőknek, hanem azért is, mivel több árupiaci hedge fund is bejelentette: végleg bezárja kapuit. A lépést a rossz teljesítmény mellett az is ösztönözte, hogy tavaly összesen 3,4 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki az árupiaci alapokból a befektetők - írja a Financial Times.

2015. augusztus 05. 08:51 | Portfolio

Faképnél hagyták Sorost

Nem más, mint Scott Bessent, Soros György családi vállalkozásának befektetési igazgatója. Persze nem végleges a válás, hiszen bár a hírek szerint Bessent saját hedge fundot alapít, Soros 2 milliárd dolláros kezdőtőkével száll be a cégbe, amely így a valaha volt egyik legnagyobb tőkével indított hedge fund lesz a világon - értesült a Financial Times.

2015. július 27. 09:08 | Portfolio

Ezek a legrosszabbul teljesítő alapok a világon

Az Odey Asset Management és a Fortress Investment hedge fundjai is a legrosszabbul teljesítő alapok között vannak az évben, főként a görög válság, a kínai részvénypiaci pánik és az amerikai monetáris politikát övező bizonytalanságok miatt - írja a Financial Times.

2015. július 22. 08:49 | Portfolio

Olcsó és könnyen pénzzé tehető - Erre kattantak most rá a befektetők

A tőzsdén kereskedett alapokban (ETF-ek) lévő vagyon most először haladta meg a hedge fundok által kezelt vagyon mértékét. 2015 második negyedévében az ETF-ekben kezelt vagyon 45 milliárd dollárral nőtt, míg ugyanezen időszakban a hedge fundok csupán 30 milliárd dolláros növekedést tudtak felmutatni. Ezzel az ETF-ekben kezelt vagyon globális szinten elérte a 2,971 ezer milliárd dollárt, meghaladva a hedge fundok nettó eszközértékét - írja a Financial Times.

2015. június 20. 17:36 | Portfolio

Bejelzett a mutató - Sosem volt még ekkora félelem

Rekordszintre emelkedett a japán részvények esésére fogadó pozíciók száma a tokiói tőzsdén, ami az intézményi befektetőnek a japán monetáris stimulusokkal, a gyengülő amerikai konjunktúrával, a görög adóssághelyzettel, valamint a kínai részvénypiaci buborékkal kapcsolatos félelmeit tükrözi. Japán egy távol-keleti hedge fund számára az egyik leglikvidebb piac, ahol a részvények esésére lehet ilyen módon fogadni - írja a Financial Times.

2015. június 20. 09:34 | Portfolio

Soros Györggyel is meggyűlt a baja a görögöknek

Meggyűlt a baja a görögöknek a főként londoni székhelyű hedge fundokkal, miután azok elkezdték adni a már így is több sebből vérző görög bankszektor papírjait. Több mint 20 hedge fund érintett - köztük Soros György Quantum alapja -, bírságot is kiszabott a görög piacfelügyeleti hatóság, amiért azok a görög banki részvények fedezet nélküli shortolásával akartak pénzt keresni - írja a Financial Times.

2015. június 14. 14:40 | Portfolio

Egyre többen viszik a pénzüket Kínába

Több mint 4000 új hedge fundot és magántőkealapot indítottak Kínában az elmúlt három hónapban, ami jelentős tőkekiáramlást is okozott a tradicionális befektetési házaktól, miután a befektetők a kínai részvénypiac fellendülésében bízva jelentős tőkét csoportosítottak át az új alapokba- írja a Financial Times.

2015. június 12. 17:48 | Portfolio

Becsukja a boltot az egykori sztárelemző

A pénzügyi válság kirobbanása előtt jelentős hírnévre szert tett egykori bankelemző, Meredith Whitney bezárja fedezeti alapját - számol be a MarketWatch.

2015. május 23. 15:30 | Portfolio

50 lehetőség, amit nem szabad kihagyni

Nagyon is érdemes követni, hogy mit csinálnak a pénzükkel a világ legnagyobb befektetői, erre világít rá legalábbis a Goldman Sachs napokban publikált elemzése. A bank összeállított egy 50-es listát, hogy melyek azok a részvények, ami az abszolút befutók jelenleg a nagy hedge fundoknál.

2015. április 17. 10:43 | Portfolio

Meglepő fordulat - A kisebb alapok is annyi pénzt kezeltek, mint a nagyok

Érdekes adatok derültek ki a hedge fund piac tavalyi teljesítményéről. A kisebb vagy induló hedge fundok tavaly majdnem annyi pénzt vonzottak be magukhoz, mint a piacon már régóta jelenlevő társaik. Míg 2013-ban a piacra áramló új tőke 37%-át tudták begyűjteni, addig 2014-ben ez az arány már közel 50% volt - írja a The Wall Street Journal.

2015. április 17. 08:56 | Portfolio

Ide megy dolgozni a korábbi Fed-elnök

Ben Bernanke, az amerikai jegybank volt elnöke máris új munkát talált magának. A jövőben a chicagói Citadel hedge fund monetáris politikai tanácsadója lesz. Bernanke 2014 januárjában búcsúzott a Fed elnöki székétől, de nem ő az egyetlen jegybanki felsővezető, aki a pénzügyi szektorban folytatta tovább pályafutását - írja a Financial Times.

2015. február 09. 09:19 | Portfolio

Kiszáll a nagybank az egyik alapjából

Nem könnyíti meg a Volcker szabályozás a nagybankok életét, legutóbb a Morgan Stanley döntött úgy, hogy eladja részesedését a brit Lansdowne Partners hedge fundban. Egyes piaci szereplők szerint a befektetési bank részesedése több százmillió dollárt is érhet - írja a The Wall Street Journal.

2015. január 15. 10:08 | Portfolio

Befellegzett a fedezeti alapoknak? - Nem adnak több pénzt a bankok

Jelentős költségcsökkentésbe kezdett a Bank of America, melynek a hedge fundok látják kárát. A prime brokerage üzletágában ugyanis 150 fedezeti alapnak nyújtott szolgáltatásait érinti a költségek lefaragása. Piaci információk szerint ez főként a kevésbé aktív és kisebb hegde fund ügyfelek leépítését jelentheti, ami ezeknek az alapoknak a jövőbeni működését is erősen beárnyékolhatja.

2015. január 13. 09:15 | Portfolio

A nyugdíjasok pénzével játszanak, mégis bíznak bennük

A legújabb felmérések szerint még a rossz teljesítmény ellenére is ömlik a pénz a hedge fundokba. Bár a nagyobb nyugdíjalapok közül már jó páran úgy döntöttek, hogy nem szavaznak további bizalmat a magas költségekkel dolgozó alapoknak, de az intézményi befektetők 26%-a még így is növelné a hedge fundok felé fennálló kitettségét - írja a Financial Times.

2015. január 11. 14:25 | Portfolio

Ráugrottak a spekulánsok a görög eszközökre

A külföldi nagybefektetők már a baloldali görög politikus, Alexis Tsipras gazdasági tanácsadó testületével folytatnak tanácskozást, aki a közvélemény kutatások jelenlegi állása szerint akár már a januári választások eredményeként Görögország következő miniszterelnöke lehet. A görögök eurózónából való kilépésévek kapcsolatos kockázatok az utóbbi hetekben érezhetően felerősödtek, aminek hatására az állampapírpiacon jelentős hozamemelkedés bontakozott ki, azonban több külföldi hedge fund is vonzónak tartja már ezeket az instrumentumokat - írja a CNBC.

2014. november 19. 09:22 | Portfolio

A lakosság is hozzáférhet a gazdagok játékszeréhez

Amerikai nagyágyúk fogtak össze, hogy az alternatív befektetéseket, főként a fedezeti alapokat a tömeges lakosságnak is elérhetővé tegyék. A Columbia és a BlackStone stratégiai megállapodása értelmében utóbbi vagyonkezelő alapjaihoz hozzáférhetnek már 2000 dolláros befektetés mellett is az ügyfelek. A trend egyre erősebb az alapkezelési szektorban, bár vannak kritikus hangok is, főleg értékesítési oldalról fogalmazódnak meg kérdések - írja a MarketWatch.

2014. november 10. 12:17 | Portfolio

Csúnya bukót hozott össze a guru

Történetének egyik legrosszabb hónapját tudhatja maga mögött John Paulson, a befektetési guru Advantage alapja 16%-ot vesztett az értékéből, az év eleje óta már 25%-os esésben vannak. Az alapban főként Paulson pénze van bent lapinformációk szerint, a rossz teljesítmény többek között a Shire, a Fannia Mae és a Freddie Mac részvényeinek eséséből származott.

2014. október 03. 18:55 | Portfolio

Ide teszi pénzét a legenda

Két évvel a nyugdíjba vonulása után visszatér a hedge fundok világába Greg Coffey, az egyik legsikeresebb portfólió-menedzser a szektor történetében. Ezúttal egy volt kollégája cégébe száll be, az Abbeville Partnersbe. A startup vállalkozásba egy másik befektető is beszáll, mégpedig Coffey korábbi mentora, Philippe Jabre - írja a financial Times.

2014. szeptember 29. 09:48 | Portfolio

Így játsszák ki egyes bankok az adórendszert

Nem kell félteni az amerikai bankokat, ha arról van szó, hogyan lehet kijátszani a szabályokat, hogy magasabb nyereségre tegyenek szert. Már folyik is a nagyüzem a hedge fundokkal karöltve, mégpedig az osztalék-arbitrázs területén. Eszerint a részvények után jóval magasabb osztalékot tudnak zsebre tenni az alapok, csak a megfelelő adórendszert kell kiválasztani hozzá - írja a Wall Street Journal.

Részletes keresés